Köszöntjük Vázsnok Község Internetes Oldalán!


Aktualitás

Az oldal böngészéséhez javasolt felbontás: 800x600




...rólunk írták

Mátyás Napi Borverseny

A kéthavonta megjelenő Sásd és Vidéke folyóirat 2007. március-áprilisi számában Pintérné Magyar Mária Palé község polgármestere számolt be a Mátyás napi borversenyről, mely 2007. február 24-én hetedik alkalommal került megrendezésre, Vázsnokon. A borverseny Vázsnok község Önkormányzata és a Vázsnoki Kiskerttulajdonosok Egyesülete szervezésében valósult meg. Néhány rövid idézet az említett cikkből: „Helyiek emlékezete szerint Mátyás király asztalára gyakran került vázsnoki bor is, mivel a délről Buda felé tartó szállítóknak itt volt az egyik pihenőhelyük. Így megkóstólhatták a helyi szőlőtermés levét is, és vittek a királyi udvarba. A terület mikroklímáját a Tokaj hegyaljaihoz hasonlítják egyesek. A hagyományos fajták – olaszrizling, kék-frankos – mellett helytállnak az erre felé újnak számítók is, a chardonnay, rizlingszilváni, sőt a vörösek is. A szőlősgazdák kis területeken termelnek.” „…A köszöntők után műsor következett. Elsőként Elek Péter vezényletével a Sásdi Fúvószenekar játszott. Tetszett a rezesbanda, olyannyira, hogy visszatapsoltuk őket. A zenekart követően a Sásdi Szakközépiskola 2 tanára Gáspár Andrea és Zimáné Pintér Zsuzsanna előadásában humoros színjátékot tekinthettünk meg „Jenő és Lujza” címmel, jókat nevettünk az előadás során. Végezetül pedig Koszorús Jenő tárogatón játszott, akit Kiskároly János kísért tangóharmónikán.” „…Bakonyi Antal borszakértő a Villányi Borászati Rt. Termelési igazgatója átadta termelőknek az elismerő okleveleket. Összesen 124 bort adtak le, ebből 20 volt arany, 35 az ezüst és 50 bronz, mindösszesen 19 bor volt, mely minősítést nem kapott. Az év borásza címet egy pécsi hölgy – Heizler Enikő – nyerte el.” „… A vacsorát követte az esti bál, melyhez két vásárosdombói fiatal biztosította a jó zenét. Éjfélig roptuk a táncot. „ „…bízom abban, hogy a jövőben is folytatódni fog ez a hagyomány Vázsnokon, és hogy minél több új látogatója lesz majd a borversenynek. Jól éreztük magunkat, köszönjük a lehetőséget. Remélem jövőre is találkozunk!”
Látogatók: web counter